Lean on the Beach konferencia – 2025

Inspiráció – Szakértelem – Közösség

A Lean on the Beach konferencia résztvevőit idén is a Holiday Beach Hotel napfényes Duna-partja fogadta – nyári hangulatban, szakmai frissességgel. Hetedszerre találkoztunk, megújult programstruktúrával, még több fókuszált műhelymunkával és olyan témákkal, amelyek a lean jövőjét formálják – mesterséges intelligencia, automatizálás, új generációk, de a klasszikus lean témáknak is hagytunk helyet.

A konferencia házigazda szerepkörét idén is  Hudák Enikő vállalata a Leannovation csapatából.

A megnyitóban Váthy Edit, a Leannovation Egyesület elnöke adott  áttekintést az elmúlt év eseményeiről, eredményeiről és a közösség számára fontos mérföldkövekről. A nap menetrendje idén is változatos és tartalmas volt: a délelőtt két inspiráló előadással indult, majd három párhuzamos workshop közül választhattak a résztvevők.

A Duna parti ebéd után  ismét három műhelymunka indult, így mindenki elmélyülhetett a számára legizgalmasabb témában. Ezt követően  két előadással folytattuk,  amelyek friss nézőpontokat hoztak a lean módszerek és az új generációk kapcsán.  A nap zárásaként Lean Coffee keretében három kisebb csoportban folytattunk kötetlen, de tartalmas beszélgetéseket, majd Pető Sándor, az Egyesület alelnöke vázolta fel a következő időszak terveit és fókuszpontjait. Természetesen időt hagytunk a közös reflexiókra és a visszajelzésekre is. Halmai Kriszta ezúttal is velünk volt és közösségi rajzon jelenítette meg a résztvevők gondolatait a leannel kapcsolatban.

A nap során készült fotók ITT érhetők el, alább pedig rövid összefoglalók következnek az előadásokról és workshopokról.

Lean szemlélet új dimenziókban: mesterséges intelligencia és gyorsuló növekedés

A konferencia nyitó előadását Németh Valentin (GoExO.eu) tartotta meg egy igazán aktuális témában. A digitalizáció korában a lean alapelvek – mint a vevői értékteremtés, veszteségcsökkentés és átláthatóság – új értelmet nyernek, ha mesterséges intelligenciával (AI) társulnak. Az előadás rávilágított, hogy az AI nem csupán technológiai újdonság, hanem valós segítség a pazarlások azonosításában, a döntések gyorsításában és a PDCA ciklus hatékonyabb működtetésében. A lean szemlélet stabil alapot nyújt a folyamatos fejlődéshez, míg az AI a sebességet és rugalmasságot adja hozzá. Ennek ötvözéséből születik meg az Exponenciális Szervezet (ExO) modell, amely a gyors alkalmazkodásra és innovációra képes szervezetek működését írja le. Az ExO-k nemcsak hatékonyabbak, de képesek megbontani a hagyományos piaci szereplők előnyét is. Az előadás során esettanulmány is segítette megérteni, hogyan képes egy lean alapokra építő, AI-t alkalmazó szervezet gyors növekedésre. A végső üzenet világos volt: a lean nem múlt idő – AI-vel kiegészítve kulcs a jövő versenyképes és tanulóképes szervezeteihez. Az ExO modell pedig nem egy elérhetetlen cél, hanem iránytű, amely segíthet elindulni az átalakulás útján.

Előadónk egy igazán frappáns üzenete pedig nagyon is találó: „Matróz: Kapitány, miért megyünk ilyen lassan? Kapitány: Az nem baj, hogy lassan megyünk, mert az irány is rossz!”

Lean magyar módra – Japán gyökerek,   magyar megvalósítás, avagy a   következetesség sikertörténete

A HI-LEX Hungary Kft. rétsági gyára „egy japán sziget Magyarországon” – ahogy Miskei Péter, ügyvezető fogalmazott a Lean on the Beach-en tartott előadásában. A HPS (Hi-Lex Production System) a TPS-en alapul, így náluk is kulcsfontosságú az emberközpontúság, a tanuló szervezet és a folyamatos fejlesztés.
„A kudarc a legjobb tanulási lehetőség” – ez a szemlélet áthatja működésüket.
Bemutatásra kerültek a japán menedzsment eszközök: a Hiyari Hatto és a KYT (Kiken–Yochi–Toreningu) tevékenységek, a minőségbiztosításban használt sárga/hold kártyák, a Greening folyamat, amely a munkavégzési nehézségek szerint három szintbe sorolja az állomásokat.
A fejlesztések alapját a Jishuken típusú aktivitások adják – gyakori elemei a karakuri és chaku-chaku megoldások is. A Leannovation Egyesület tagjainak idén tavasszal Lean Tourismo keretében volt lehetősége személyesen is meglátogatni a HI-LEX genbáját, a tanulságos látogatás összefoglalójában részletesebben is írtunk a szervezetnél alkalmazott lean eszközökről.  ITT olvasható.
Péter az elején és a végén is feltette a kérdést: „Ki dolgozna japán cégnél?” A válaszadók száma nem csökkent, inkább nőtt – hiteles cégkultúra, tanulási tér, valódi inspiráció.

Lean és digitalizáció – Hogyan lesz ebből érték?

A konferencia a) workshop szekciójában a Trumpf Hungary szakértői – Demeter Bertalan és Léhi Roland – gyakorlati példákon keresztül mutatták be, milyen veszteségekkel küzdenek ma a hazai lemezmegmunkáló üzemek.
Virtuális genba sétánkon az anyagáramlás hiányától a nem megfelelő layouton át a biztonsági kockázatokig közösen vadásztuk a veszteségeket a résztvevőkkel közösen.
A Digiméter kutatások és az esettanulmányok 2024-es adatai meglepőek: pl. a lézergépek kihasználtsága 50% alatt van, azaz egy műszakban kevesebb, mint 3,5 órát vágnak a gépek. A fennmaradó órák, mind veszteségek!
A fő kérdés, hogyan tudunk alkalmazkodni az egyre egyedibb, kis tételes vevői igényekhez úgy, hogy közben a veszteségek csökkentésével javítjuk versenyképességünket. A résztvevők egyetértettek: a digitalizációt megelőző nulladik lépés a folyamatok definiálása és sztenderdizálása.
Ha ez megvan, jöhet a célzott fejlesztés: automatizált lemezkezelés, digitális gyártási lapok, nyomonkövetés QR-kódokkal, MES rendszerek.
A Trumpf Oseon rendszerén keresztül egy Lego-szimulációval ismerhettük meg, hogyan működik mindez élesben – a belső logisztikától az automatizált visszacsatolásig.
A napot izgalmas kérdések és inspiráló szakmai beszélgetések zárták – igazi lean hangulatban.

Csoportvezetői profil – Stabil csapat, erős vezető TWI alapokon

Kőrösi Zoltán (Leannovation) workshop szekciója idén is a gyakorlatra és a vezetői készségek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt.

A frontvonali csoportvezető kulcsszereplő a lean rendszer mindennapi működtetésében – de vajon tényleg polihisztorokra van szükség? A workshop során a TWI program 5needs modelljéből kiindulva térképeztük fel, milyen kompetenciák szükségesek ma egy sikeres középvezetőnek. A résztvevők 34 kompetenciából választottak és priorizálások után 7–8 kiemelten fontos területre szűkítettek. Érdekesség, hogy a délelőtti és délutáni csapatok választása között mindössze három átfedés volt: Mások motiválása, Priorizálás és Tervezés-szervezés. Ez is rámutat, hogy a csoportvezetői szerep komplex, a hangsúlyok pedig szervezetenként vagy csapatonként is eltérhetnek. Az AI is segítette a csapatok munkáját: viselkedésindikátorokat és fejlesztési javaslatokat generált az egyes kompetenciákhoz. A módszertan jól használható szervezeti kompetenciamodellek kialakításához, bevezetéséhez és fejlesztési programok megalapozásához is. A workshop  számos kérdést vetett fel: hogyan lehet jól illeszteni a kompetenciamodellt a munkakörhöz, mérni a meglévő készségeket, és célzott fejlesztést indítani. Hogyan támogathatja ezt az AI?

A kulcs nem a szuperképesség, hanem a tudatos fejlesztés.  A jó vezető jellemzően nem születik – fejlesztjük. Akit bővebben érdekel a téma, szívesen segítünk a szervezeti alkalmazás átgondolásában!

Mindennapi folyamatautomatizálás: kevesebb   papír, több érték!

Perecz Péter (Play for Results) workshopja egy igazán aktuális témát hozott a konferencia workshop szekciójába – lendületes, könnyen befogadható és gyakorlatias stílusban.  Indulásként a résztvevők közösen azonosították azokat a tevékenységeket, amelyek sok időt visznek el, de kevés értéket teremtenek (és nem igazán szeretettek) – mint a dokumentálás, KPI-gyártás vagy manuális adatfeldolgozás. Ezekre kínál hatékony megoldást a folyamatautomatizálás, amely lehetőséget ad arra, hogy ismétlődő, szabályalapú feladatokat digitális eszközök végezzenek el. Áttekintettük, milyen folyamatok automatizálhatók a gyártástól a karbantartásig, és milyen feltételek mellett érdemes ebbe belevágni. Péter rendszerezve mutatta be az automatizálás építőelemeit (űrlap, trigger, workflow, riport, low-code/no-code), majd a résztvevők egy 5S audit példáján keresztül maguk is végigvihették az automatizálás lépéseit – a problémák feltárásától a javító intézkedések kommunikálásáig. A gyakorlathoz Jotformot és Make.com-ot használtunk, miközben szó esett további technológiai lehetőségekről is. A workshop nemcsak gyakorlati tudást adott, hanem elindította a szervezeti gondolkodást is: hol veszik el az érték, és hogyan lehetne ezt hétköznapi automatizálással visszanyerni. (hétköznapi= nem igényel IT-s hátteret, csupán egy kis érdeklődést, időbefektetést, és minimális technikai tudást) A nap zárásaként bemutattuk a TWI JI munkabetanítási módszertanhoz készülő applikáció prototípusát, amelyhez közös tesztelésre is meghívtuk az érdeklődőket.

Lean szinergiák: A pályakezdők és a munkahelyi innováció

Pinczés Balázs (Progress Partners Kft. –  ügyvezető) előadásában arra vállalkozott, hogy sok-sok éves HR-vezetői és HR network-építői tapasztalatait felhasználva megvizsgálja: hogyan lehet a lean szemléletet összehangolni a pályakezdő generációk (Z és Alfa) új elvárásaival. Mint megtudtuk, a fiatalok ma rugalmas, értelmes munkát keresnek, ahol van visszajelzés, fejlődési lehetőség, és fontos számukra a jó légkör és a munka–magánélet egyensúlya. Ezzel szemben a lean struktúrája sokszor szigorúnak vagy túl szabályozottnak tűnhet. Balázs bemutatta, hogy ezek az ellentétek áthidalhatók, ha a lean kultúrát igazán emberivé és rugalmassá tesszük. Javaslatként elhangzott például a mentorprogram fiataloknak, a játékos lean workshopok, vagy a digitális ötletládák. Fontos üzenet, hogy a lean nem cél, hanem eszköz, és újra lehetne értelmezni a jövő generáció igényei szerint. A kulcs a vezetői szemléletváltás, a bevonás, az élményalapú tanulás és az elismerés. A lendületes, inspiráló prezentáció „házi feladata”, hogy ki-ki a saját szervezetében, vállalatában mit tudna már rövid távon is kipróbálni a javasolt lépésekből.

PDC-Act sikertörténetek, esettanulmányok

Az előadás a LEGO vállalat lean transzformációjából hozott tanulságokra épült, különös hangsúllyal a PDCA ciklus „Act” lépésére. Maduráné Kanfi-Horváth Edit senior lean specialista betekintést adott a szervezetük hosszú távú lean fejlődésébe, amelyet japán sensei mentorálása mellett valósítottak meg. Az előadás nem csupán elméleti megközelítést kínált, hanem egy valós, szervezeti szintű esettanulmányon keresztül mutatta be, hogy miért létfontosságú az „Act” fázisra való tudatos fókuszálás. Az „Act” célja, hogy a tanulságokból sztenderd legyen, és a megoldás beépüljön a napi működésbe. A bemutatott, a szervezet által alkalmazott változásmenedzsment eszközök a tudatosság–igény–tudás–képesség–megerősítés logikájára épültek. E lépések biztosítják, hogy a fejlesztések nemcsak megtörténnek, hanem meg is maradnak. A szervezeti szintű tanulás alapja az „Act” rutinja. Az előadás példája is azt mutatja: az igazi lean kultúra nem attól alakul ki, hogy megoldunk egy problémát, hanem attól, hogy a megoldást képessé tesszük ismétlődni, tanítani, másolni, fejleszteni.

A szervezetfejlesztés és lean transzformációk sikeressége tehát nagyban múlik azon, hogy mennyire van jelen szervezeti szintű rutin és eszköztár a fejlesztések beágyazására és sztenderdizálására.

Lean Coffee szekciók

A napot a már hagyományos Lean Coffee szekcióval zártuk, ahol három asztaltársaságban zajlottak a tartalmas, élénk beszélgetések. Az asztaloknál a Leannovation részéről Váthy Edit,  Kőrösi Zoli és Mátyás Vero segítették a gondolatok, témák kibontását – igazi pezsgés jellemezte ezt a délutáni szakaszt is. A  beszélgetések után a témagazdák  összegezték a tanulságokat, megfogalmazták a „mit viszek el” gondolatokat.A megosztott tapasztalatok és kérdések bőven adtak útravalót minden résztvevőnek.   Bízunk benne, hogy minél többetekkel találkozunk újra ősztől az LC eseményeken!

Zárás, Reflexió

A program utolsó blokkjában Pető Sándor körvonalazta a közeljövő főbb terveit –  többek között a Magyar AOTS Társaság Egyesülettel közösen szervezés alatt lévő  2025 novemberére tervezett Japán tanulmányút -at, melyre a jelentkezés június végéig elérhető! Lean Coffee eseménynaptárunk hamarosan elérhető lesz a Események menüpont alatt!

A zárókörben Enikő egy szót kért mindenkitől a nappal kapcsolatban – ez született belőle!

Kapcsolódásban és véleménycserében gazdag, szakmailag aktuális konferenciaélményben volt részünk 2025-ben is a Duna parton! Fotógaléria a napról:

Lean on the Beach 2025 – képekben

Köszönjük, hogy jöttetek –  találkozunk jövőre is a nyár nyitó Lean on the Beach konferencián!

Váthy Edit – Mátyás Veronika – Hudák Enikő – Kőrösi Zoltán – Pető Sándor