Lean Stratégia, Roadmap

Hogyan válik a szervezeti stratégia valódi iránytűvé a mindennapi működésben?
Erre a kérdésre kereste a válaszokat az októberi győri Lean Coffee találkozó bemelegítő előadása, ahol a lean transzformációk stratégiai alapjait és megvalósítási eszközeit jártuk körbe. A téma fontosságát most is a nagy érdeklődés jelezte és az este során élénk, gondolatébresztő beszélgetések zajlottak a résztvevők között. A témabeszélgetést a Leannovation csapatából Váthy Edit vezette.

Stratégia – a jövőkép és a megvalósítás összekapcsolása

Már a nyitó kérdések mentén gyorsan kirajzolódott, hány résztvevő szervezeténél alkalmaznak sikeresen  tudatos stratégia tervezést – a 21 résztvevőből hárman jeleztek ezen irányú jó gyakorlatot.
Egy rövid csoportos gyűjtést követően közös megértés született arról is, miért olyan nehezen működtetett folyamat a stratégiaalkotás és annak szisztematikus megvalósítása.
A résztvevők kiscsoportban vitatták meg, majd közösen kiemelték a leggyakoribb akadályokat:
– a célok és irányok nem elég világos megfogalmazása,
– a lebontás és kommunikáció hiánya,
– a nyomon követés elmaradása,
– erőforráshiány,
– valamint a külső környezet gyors változásai.

A stratégiai tervezés kialakulását és módszertanát bemutató előadás, valamint az azt követő interaktív beszélgetés során több kulcstéma is előtérbe került.

  • Az egyik legfontosabb kérdés az volt, miben különbözik az éves célkitűzés a tudatos, jövőkép-orientált stratégiától. Sok szervezetnél (vagy akár a magánéletben is) az év eleji, lelkes célmeghatározások azért nem hoznak tartós eredményt, mert nem kapcsolódnak egy átfogóbb rendszerhez vagy hosszabb távú irányhoz.
    Ezzel szemben a Toyota célállapot-szemlélete mindig a kívánt jövőképből indul ki: először megfogalmazza, hova szeretne eljutni, majd visszafelé tervezi meg az oda vezető lépéseket, így biztosítva a következetes fejlődést.
    A megközelítést egy hétköznapi példán, ( fogyókúrás célok…) keresztül tettük kézzelfoghatóvá – jól láthatóvá vált, hogyan válik a hosszú távú vízió konkrét, lépésről lépésre végrehajtható tervvé.
  • Stratégiai szemlélet a lean transzformációban: A beszélgetés következő részében a stratégiai gondolkodás és a lean szemlélet kapcsolatát vizsgáltuk meg. Sorra vettük a stratégiaalkotás fő lépéseit, majd áttekintettük, hogyan illeszkedik mindez a Leannovation Lean Roadmap módszertanába.
    A lean stratégia nem csupán célok halmaza, hanem egy hosszú távú Kaizen-vízió, amely a Safety–Quality–Cost–Delivery–Moral (SQCDM) elvek mentén határozza meg a szervezet kívánt jövőállapotát. Egy jól felépített roadmap 3–5 éves időtávra készül, és mindig egy alapos helyzetfelméréssel indul, amely feltárja a jelenlegi működés erősségeit és fejlesztendő területeit.
    A cél nem pusztán a lean eszközök bevezetése, hanem azok tudatos, üzleti célokhoz kapcsolódó alkalmazása, amely elősegíti a szervezet saját termelési rendszerének kialakítását. A vizuális megjelenítés – legyen az roadmap, célállapot-térkép vagy fejlesztési mátrix – különösen nagy erőt ad az elköteleződéshez: mindenki számára láthatóvá és követhetővé teszi, merre tartunk, hol tartunk, és miért.
  • Hoshin Kanri folyamat és az X-mátrix: A Hoshin Kanri egyik kulcseleme az X-mátrix, amely összekapcsolja a hosszú távú célokat az éves tervekkel, konkrét akciókkal és felelősökkel.
    A folyamat során a célok lebontása mellett hangsúlyos szerepet kap a Catchball – az egyeztetés és visszacsatolás párbeszédes formája –, amely biztosítja, hogy a stratégia ne csak vezetői dokumentum maradjon, hanem közös megértés és elköteleződés alakuljon ki minden szinten.
    A módszertan megértését egy konkrét (személyes) példán keresztül is támogattuk: egy A3 segítségével követtük végig, hogyan fordítható egy hosszú távú cél konkrét, megvalósítható lépések sorozatává.

A győri Lean Coffee csapata nagyon aktívan, több hozzászólással és visszajelzéssel  is segítette a téma mélyítését. (köszönjük!)

Mi azt valljuk (szakértői munkánk során követjük) hogy a Hoshin Kanri és a Lean Roadmap közösen adhatják meg azt a keretet, amelyben a lean szemlélet nemcsak cél, hanem megvalósuló, folyamatos tanulási folyamat is. És ne feledjétek: A stratégia megtervezése még nem siker – a megvalósítás teszi azzá. Hajrá:-)

Ha mélyebb ismereteket szeretnétek a témában, gyertek majd el 1 napos Lean Roadmap- Hoshin Kanri  képzésünkre, 2026. januárjában:-)

Lean Coffee meeting

Az előadást követően a Lean Coffee szekcióban is élénk szakmai beszélgetések zajlottak. A résztvevők által felragasztott 14 témából kettőt sikerült átbeszélni a csapattal. 
Az egyik a layout-tervezés kihívásait és bevált gyakorlatait járta körül –  hányszor, milyen módszerekkel, miket figyelembe véve érdemes nekiállni és végigvinni.
A másik beszélgetés középpontjában az ötletek és kaizen javaslati rendszer állt – hogyan lehet a visszajelzéseket tudatosabban kezelni, és miként tartható fenn a dolgozói motiváció a fejlesztési javaslatok benyújtásában és megvalósításában.
Bízunk benne, hogy mindkét téma új inspirációkat és jól hasznosítható nézőpontokat hozott a résztvevők számára!

Novemberben „Mindennapi folyamatoptimalizálás a minőségügyben” témában jövünk – tartsatok velünk! Eseménykiírás hamarosan a Leannovation_LeanCoffee Meetup felületén:-)

Váthy Edit – Leannovation Egyesület, elnök