Elmondani kevés – tanítani más! Tapasztalatok az 1 nap TWI JI képzésről

A betanítás legtöbbször akkor kerül fókuszba a szervezeteknél, amikor valami nem úgy működik, ahogy kellene. Egy új belépőnél. Egy áthelyezésnél. Vagy amikor sorra jönnek az apró eltérések, hibák, visszakérdezések, reklamációk.

Ilyenkor hangzik el szinte minden munkahelyen ugyanaz a mondat – vezetőtől, oktatótól, tapasztalt kollégától:
„Pedig már elmondtam neki.”

És ilyenkor általában nem a szándék hiányzik. Időt szántunk rá, megmutattuk, elmagyaráztuk, talán még egyszer végig is mentünk rajta. Mégsem úgy történik a folyamat, ahogy szeretnénk. Jönnek az eltérések, a bizonytalanság, a hibák – és vele együtt a frusztráció mindkét oldalon.

Érdemes ilyenkor megállni egy pillanatra, és feltenni egy kellemetlen, de fontos kérdést: vajon valóban betanítottunk vagy csak beszéltünk róla, megmutattuk neki?

Ez az a pont, ahol sok szervezet rájön: az ösztönös betanítás nem elég. Itt jelenik meg válaszként a TWI JI módszertan – egy több mint 80 éve alkalmazott, struktúrált megközelítés, amely az elmagyarázás helyett tudatos tanítást ad. Az 1 nap TWI JI  képzést azért hoztuk létre, mert azt tapasztaltuk, hogy egy ilyen váltás nem technikai kérdés, hanem vezetői döntés és kultúraváltás.

Az elmúlt másfél évben 17 csoporttal, közel 250 résztvevővel dolgoztunk együtt ezen az egynapos képzésen. Trénerként a kezdetektől részt vettem ezeken a napokban. A résztvevők által hozott konkrét munkahelyi helyzetekből, tipikus betanítási problémákból és kérdésekből számomra is egyre világosabbá vált, hogy nem elszigetelt egyéni nehézségekről van szó, hanem visszatérő, szervezeti szinten megjelenő mintázatról.

Bár különböző iparágakból, eltérő szervezeti környezetből és tapasztalati háttérrel érkeztek, a felismeréseik a nap végére meglepően hasonlóak voltak. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a betanítás nem információátadás, hanem tanulási folyamat.

A legtöbben ösztönösen tanítunk. Úgy, ahogyan minket tanítottak. Úgy, ahogyan „logikusnak tűnik”.

Csakhogy a tanuló nem látja azt, amit mi már rutinszerűen érzékelünk. Nem tudja, mi számít igazán fontosnak, mi kritikus, hol lehet hibázni, és hol nem. A strukturált betanítás egyik legnagyobb felismerése éppen ez: nem az számít, mennyit mondunk el, hanem hogy mit és hogyan építünk fel a tanuló fejében.

Amikor a tanítás közben magunkra is rálátunk

Egy jól felépített betanítási helyzetben érdekes dolog történik. Nemcsak a tanuló tanul – a betanító is szembesül önmagával.

  • Hogyan fogalmazunk?
  • Mennyire vagyunk türelmesek?
  • Tudunk-e valóban lépésről lépésre haladni?
  • Észrevesszük-e, mikor veszítjük el a másikat?

Az egynapos TWI JI képzésen tudatosan megteremtjük ezt a helyzetet a Leannovation lean laborban. Nem elméleti példákon, hanem kipróbálható, megtapasztalható szituációkban dolgozunk, ahol a résztvevők egyszerre vannak betanító és betanuló szerepben. Sokan ekkor döbbennek rá arra, hogy a betanítás nem pusztán technika, hanem kommunikáció, figyelem és felelősség. Egyfajta tükörhelyzet alakul ki, amely megmutatja, hogyan működünk nyomás alatt, időszűkében, elvárások között – és milyen hatással vagyunk másokra akkor, amikor tanítani szeretnénk.

Képzéseink kapcsán résztvevők gyakran emelik ki pozitívumként, hogy a tanulás nem az elméleti szinten marad. A rövid, jól strukturált frontális tudásátadást  azonnali kipróbálás követi, így mindenki aktív részese a folyamatnak.

A módszer alkalmazása közben sokaknál válik világossá, hogy a TWI JI nemcsak betanítási technika, hanem egyfajta önismereti út is. Az „oktatóvá válás” folyamata rávilágít saját kommunikációs mintáinkra, türelmünkre és strukturáltságunkra – és arra, hogyan hatunk másokra tanítás közben. Trénerként számomra is ezek a pillanatok a legtanulságosabbak. Amikor egy-egy bemutató után csend lesz a laborban, vagy amikor valaki kimondja: „eddig nem is vettem észre, hogy így oktatok”. Ezek erős visszajelzések arról, hogy nemcsak egy módszerrel dolgozunk, hanem valódi tanulási folyamatok indulnak el – a résztvevőkben és trénerként bennem is.

Biztonságos tanulás nélkül nincs valódi tudás

A tanulás ott kezdődik, ahol lehet kérdezni.
Ahol belefér, ha valami elsőre nem sikerül.
Ahol nem kell „okosnak látszani”.

A Leannovation képzéseken tudatosan ilyen tanulási teret hozunk létre. Gyakran már az első gyakorlatnál oldódik a feszültség: megjelenik a nevetés, az őszinte rácsodálkozás, és az a felismerés, hogy itt valóban lehet kísérletezni és tanulni. A résztvevők nemcsak a trénerrel, hanem egymással is nyitottan dolgoznak, ami gyorsan kialakítja azt a biztonságos közeget, ahol a tapasztalat valódi tudássá formálódik.

A nap végére így nemcsak új módszerek maradnak meg, hanem használható felismerések és pozitív tanulási élmények, amelyek a következő betanításokban is tovább élnek.

Miért működik a strukturált betanítás – a TWI JI módszertan?

Mert a betanítás nem elvont elmélet, hanem olyan gondolkodásmód, amely világos célokra épít, lépésről lépésre vezet, és nem terheli túl a tanulót. A tanulás itt nem „megpróbálni emlékezni”, hanem megérteni és kipróbálni – ugyanabban a gyakorlati helyzetben, ahol a betanítás a valóságban is megtörténik.

Mi ezt a szemléletet az egynapos TWI JI képzésen tudatosan így hozzuk működésbe: rövid, jól strukturált magyarázatok után azonnali kipróbálás következik, valós betanítási szituációkban. Ettől válik láthatóvá, hol tartunk a megértésben, hol csúszik el a tanítás – és hol kell változtatni a megközelítésen.

A TWI JI nem varázslat és nem csupán technika, hanem egy olyan keret, amely átfordítja a betanításról alkotott gondolkodást. Nem „elmondani” akarja a tudást, hanem odavezetni a másikat, hogy valóban elsajátítsa.

A betanítás minősége nemcsak a későbbi teljesítményről szól, hanem arról is, milyen élmény új dolgozóként belépni egy szervezetbe, és milyen felelősséget vállalunk akkor, amikor mások tanulását vezetjük. A képzés nálunk olyan tanulási tér, ahol a résztvevők nem „megdolgoznak” egy ismeretért, hanem átélnek egy felismerést, ami a következő betanításukra azonnal hatással lesz.

A nap végén pedig mindig marad egy kérdés, amit érdemes hazavinni és a következő betanítás során feltenni: valóban megtanítottam – vagy csak elmondtam?

Kapcsolódó program: TWI JI – A munkabetanítás módszertana

Mátyás Veronika –  Leannovation Solutions Kft – TWI JI tréner