Lean Coffee on Road – ZIEHL-ABEGG Kft.

 A Lean Coffee on Road második állomásán Marcaliba, a ZIEHL-ABEGG Kft.-hez látogattunk el. Egy olyan vállalathoz érkeztünk, ahol a lean mindennapi működés részeként jelenik meg: a termelésben, a vezetői munkában, a fejlesztésekben és a munkatársak képességfejlesztésében egyaránt jelen van.

A ZIEHL-ABEGG 1994 óta működő marcali telephelye a vállalat első, Németországon kívül létrehozott gyára. A cég fő tevékenységi területei a légtechnika, a szabályzástechnika és a hajtástechnika, a helyszíni látogatás során pedig jól láthatóvá vált, milyen sokféle technológia és szakmai tudás szükséges az itt folyó gyártáshoz. A cégbemutatót követően Ész Attila, a ZA Process System vezetője mutatta be, hogyan épül fel a ZIEHL-ABEGG lean működési rendszere. A bemutatott rendszerben a folyamatfejlesztés mellett a módszertani és vezetői képességek fejlesztése is tudatos cél: az eszközöket a napi működés javítására és a közös tanulásra használják. Attila felkészült, rendszerszintű bemutatója különösen jól megmutatta, hogyan kapcsolódnak össze ezek az elemek a gyakorlatban.

Egy kaizen projekt a gyakorlatban

A cégbemutató után egy konkrét, aktuális fejlesztésbe is betekintést kaptunk Szabó József  bemutatásában. Egy tekercselő üzemben zajló kaizen projekt fókuszában a layout átalakítása áll.

A cél egy félautomata rendszer kialakítása és az egydarabos áramlás megvalósítása. A fejlesztési irányt itt sem az „így lenne jobb” típusú gondolkodás alapozza meg. A tervezett változtatásokat mérések támasztják alá, amelyek alapján egy hatékonyabb és gyorsabb gyártási folyamat kialakítása várható. Ez különösen jól illeszkedik a lean gondolkodásukhoz: menjünk ki a genbára, értsük meg a jelenlegi állapotot, mérjünk, és ezek alapján keressük a fejlesztési lehetőségeket.

Tanulás a ZIEHL-ABEGG genbáján

A program következő pontján -a genba túra során- több üzemterület működésébe is betekintést nyerhettünk. Jártunk a tekercselő üzemben, az öntödében, majd a rácsüzemben is. A bejárás során a gépi és kézi hegesztés mellett forgácsolással, precíziós szereléssel és számos egyéb művelettel találkoztunk. A különböző technológiák egymás mellett jól megmutatták a gyártási környezet összetettségét – és azt is, hogy a lean szemléletnek mennyire sokféle folyamatban kell működnie.

A látogatás során különösen meggyőző volt, ahogyan a ValueStreamer a lean működés egészét támogatja: a napi KPI-menedzsmenttől és az akciók követésétől az A3-projekteken át a dolgozói ötletekhez kapcsolódó feladatokig és a process confirmationig. A rendszerben más leanyválallatok mutatói is áttekinthetők, így a helyi működés konszern szinten is látható. Mindezt a többszintű vezetői megbeszélések és a vezetők rendszeres, személyes gemba jelenléte működteti a mindennapokban. Bővebben a rendszer előnyeiről az esettanulmányban elérhetők részletek.

A lean működés mögött ugyanakkor ennél jóval több rendszer és gyakorlat áll. A vállalatnál működik a lean érettségi szintet mérő rendszer, rendszeresek a kaizen hetek és a hoshin kanri workshopok, emellett pedig nagy hangsúlyt kap a best practice sharing is – többek között az ázsiai és amerikai ZIEHL-ABEGG egységekkel.

A látottak alapján itt a fejlesztés nem egyszeri projekt, hanem egy folyamatos működési logika: mérünk, összehasonlítunk, tanulunk egymástól, fejlesztünk, majd újra mérünk.

 A technológia mögött mindig ott vannak az emberek

A látogatás egyik fontos tanulsága ugyanakkor az volt, hogy a lean működés nem a technológiától vagy a módszerektől lesz működőképes.

A fejlesztések mögött ott vannak a munkatársak, akik a folyamatokat nap mint nap működtetik, és ott vannak a vezetők, akik megteremtik a fejlesztéshez szükséges környezetet.

A ZIEHL-ABEGG-nél ezért a technológiai és folyamatfejlesztés mellett a képességfejlesztésre is hangsúly kerül. Ennek része a jövő szakembereinek felkészítése is: a vállalat 15 éve működtet duális szakképzést a diákok számára Ipari gépész, Gépi és CNC forgácsoló, Hegesztő és Villanyszerelő szakmákban. 2026-tól a Gépgyártás-technológiai technikus képzés felé is nyitottak, felsőoktatási szinten duális gyakornoki programokat kínálnak többnyire mérnöki szakirányokon. A lean gondolkodást a bevonással is erősítik, a szervezet vezetői, csoportvezetői szerves részei, kigondolói és megvalósítói a kaizen programoknak.

Ez a gondolkodás jól mutatja, hogy a folyamatos fejlesztéshez nem elég a jelenlegi problémák megoldása. A szervezetnek arra is készülnie kell, hogy a jövőben kik és milyen tudással fogják működtetni, fejleszteni a folyamatokat.

Mit viszünk magunkkal Marcaliból?

A ZIEHL-ABEGG-nél egy olyan működést láthattunk, ahol a lean szemlélet több szinten is összekapcsolódik és közben nem veszítjük szem elől azt sem, hogy a rendszer középpontjában az emberek állnak. Ahogy a ZIEHL-ABEGG mottója is megfogalmazza:

A ZIEHL-ABEGG Kft. lean vállalat, ahol mindenki elkötelezett a folyamatos fejlesztés iránt.”

Mi pedig pontosan ezért szeretjük a Lean Coffee on Road alkalmakat: mert minden egyes genba túra újabb kérdéseket, új nézőpontokat és új ötleteket hoz magával. Marcali után sem azzal a kérdéssel indulunk haza, hogy „vajon működne-e nálunk is?”, hanem inkább azzal: mit tudunk ebből a saját folyamatainkban kipróbálni?

Közösségünk lean szakemberei az ország különböző pontjairól érkeztek Marcaliba – és a visszajelzések alapján egyöntetűen úgy érezték, megérte az út. Szakértői szemmel is rengeteg tanulságot adott a látogatás. Gratulálunk a ZIEHL-ABEGG csapatának az átgondolt, következetes munkához. További sok sikert, (folyamat és készség) fejlesztésekben gazdag folytatást kívánunk!

 

Mátyás Veronika / Leannovation Egyesület, titkár