5S a közösség szolgálatában

Június 12-én, 13-án és 14-én 5S napokat tartottunk két általános iskolában a Magyar AOTS Társasággal és az 5S Public Magyarországgal együttműködve. Nagyon inspiráló volt a több száz gyerekkel, tanárral és szülővel szépíteni a környezetünket. Ez a mozgalom Magyarországon 2016-ban indult el a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános iskolában.

Debrecen-Bánki Refi

Idén csatlakozott a kezdeményezéshez a Debrecen-Bánki Református Általános Iskola, Technikum és Szakképző Iskola (Bánki Refi). A szerdai 5S Public Fórumon (mini konferencián) megismertettük a résztvevőket az 5S Public Magyarország missziójával, hogy a Clean Up Japan mozgalom jó gyakorlatára építve itt Magyarországon is meghonosítsa ezt az 5S szemléletet az iskolákban, ami már az iparban bizonyította sikerességét.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy elfogadta meghívásunkat Japán magyarországi Nagykövete ONO Hikariko, aki köszöntőjében elismerte és megköszönte a Magyar AOTS Társaságnak közel 30 éves tevékenységét, mellyel az 5S Public elindításán kívül több, mint 600 kollégának szervezte meg tanulmányútját Japánba. Révész Gyula, a Magyar AOTS Társaság elnőke és Andrei Radutu, a romániai Kaizen Institute igazgatója az eddigi magyar és román 5S Public tapasztalatokról számoltak be.

A csütörtöki 5S nap is remek volt a szelektálás és a tisztítás, takarítás volt fókuszban. A Beewatec-es 5S játék felvezetés után a 200 gyerek és pedagógusaik 9 csoportban dolgoztak. Szemetet szedtek a környező erdőben, rendbe raktak 3-4 szertárt, kitakarították az iskolabuszokat, lecsiszolták a padokat, a papagáj kalitkát, faházat és megcsináltak egy mezítlábas ösvényt. Lenyűgöző volt az eredmény! Két konténer felesleges dolog, azaz 15 m3 gyűlt össze.

Kiskunfélegyházi Dózsa suli

Pénteken a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolába folytattuk az 5S hetet. 2016.ban elkezdett 5S Public tevékenységet immár nyolcadik éve támogatjuk, segítjük. Itt is megszépült az előkert, az új játszótér is le lett festve, az atlétikai pálya is gyommentes és a torna szertárból is eltűnt minden ami felesleges és mindennek fel lett jelölve a helye, amire tényleg szükség van.

A közösség ereje most is lenyűgöző volt, hogy mindkét iskolában néhány óra alatt 200 gyerek, szülő és pedagógus mire képes.

Nemcsak egy év múlva lesz újra 5S nap, hanem 2-3 havonta meglátogatjuk az iskolákat, hogy segítsünk a sztenderdizációban és a fenntartásban.

 

Köszönjük a genba élményt és ígérjük, hogy folytatjuk az 5S Public missziónkat. Külön köszönet az iskolaigazgatóknak, Gyenes Attilának és Dr. László Vilmos Csongornak, akik nyitottak voltak a kezdeményezésre.

 

Pető Sándor – Leannovation Egyesület és Magyar AOTS Társaság alelnök