fbpx

TPS képzés és genba élménytúra blog #2

Toyota termelési rendszer és genba élménytúra Japánban

Folytatjuk blog sorozatunkat a novemberi TPS szemináriummal kapcsolatban. A #2 részben a lean/TPS képzési program elméleti tudásanyagát keretbe foglaló előadások témáit ill. a szemináriumi rész felépítését mutatjuk be.

Előadások

Japán kollégáinkkal a szeminárium programjának kialakításánál arra törekedtünk, hogy a programba értékes, de nem túl hosszú előadásblokk, valamint sok gyakorlat és gyárlátogatás (azaz minél több genba élmény) kerüljön.

Az 5 napos programot ennek megfelelően 1,5 nap szemináriumi előadás indította. A TPS / lean képzés megkezdésekor minden dokumentum, képzési anyag japános precizitással volt előkészítve, mind a 18 résztvevőnek. A képzések az AOTS Training Centerben zajlanak.

Előadónk Mr. Masaki Matsuo volt, aki több mint 35 évet dolgozott a Toyotánál Japánban és Kínában is. Vezetői szerepben tapasztalata meg a  kulturális különbségekben rejlő kihívásokat, melyekről hosszan és tanulságosan mesélt.

Sok újat megtudhattunk a Toyota Way-ben megfogalmazott alapelvekről és a HR dedikált, kulcsfontosságú szerepéről ennek megvalósulásában.

Másik kiemelt szakmai témánk a frontvonalbeli vezetők képzése, feladatköre és a TPS-ben meghatározott helye volt. Titok nincsen ebben a témában sem, csupán az USA-ból átvett  TWI módszertan következetes és tudatos alkalmazásával kialakított és folyamatosan fejlesztett középvezetői szerep fontosságának felismerése.

Külön témaként hallhattunk a Toyota Business Practice-ről, ami a Toyota 8 lépéses probléma megoldó folyamata. Az előadások ezek mellett még sok egyéb érdekes és elgondolkodtató témát érintettek  –   nem voltak szárazak, sok-sok tapasztaltot, sztorit osztott meg velünk, illetve kérdezhettünk is. (A tanulási élményekről több Lean Coffee fórumon meséltünk hosszabban)

Érdekesség, hogy Mr. Matsuo baráti kapcsolata révén látogattuk meg októberben a Toyota csehországi gyárát Kolín-ban.

A beszédes vizuális összefoglalókat Váthy Edit készítette.

A 1,5 napos TPS képzés után kjedd délután busszal utaztunk a Toyota főhadiszállása mellett létrehozott Toyota Kaikan múzeumba. Erről fog szólni a következő bejegyzés.

A novemberi TPS túráról további információ és előzetes jelentkezés a linken: TPS szeminárium előzetes regisztráció

Pető Sándor – Leannovation