Debrecen Lean Coffee 2019 September

Digitális gyártás

Szeptember 26-án immár az ötödik Debrecen Lean Coffee estre került sor. Az Évtervezőnk szerint haladtunk, így a remek hangulatú estét a “becsekkolást” és az új tagok bemutatkozását követően Mészáros Ferenc előadásával indítottuk. Téma a Digitális gyártás. Az utóbbi tíz évben sorra láttak napvilágot – pontosabban értek be vagy kerültek fősodorba – a gyártási folyamatok digitális átalakuláshoz szükséges technológiák és vezettek a (szinte) korlátlan lehetőségeket kínáló és mégis keretet adó ipar 4.0 trendhez. Ferenc előadása erről a hatalmas technológiai étlapról kínálta fel a csemegének mondható megoldásokat. Az előadó bátran feltette azokat a tudományfilozófia megközelítésű kérdéseket is, amelyek kijelölhetik a jövőnket meghatározó műszaki, technológia és társadalmi irányokat és aggályokat. A résztvevők élő példán keresztül tekinthettek bele a gyártási folyamatok hatékonyabbá tételét célzó szoftverek, digitális gyártási megoldások működésébe. Interaktív beszélgetés során megvizsgáltuk, hogy a különböző digitális gyártási megoldások (pl. layout tervezés, fejlett termelésütemezés, anyagáram szimuláció stb.) hogyan szolgálják a lean filozófia gyakorlati megvalósítását, és véleményt cseréltünk arról, hogyan épülhetnek be ezek a megoldások mind a kezdő, mind a gyakorló lean szakemberek eszköztárába. Az este harmadik napirendi pontja volt a klasszikus Lean Coffee workshop. A résztvevők által javasol témák közül a jól ismert priorizálási módszerrel választottuk ki a nap témáját, amire a nyitó előadás adta az inspirációt: “5 S a gyerekeink nevelésében – digitális társadalom 5.0”.  A társalgást a késő esti időpont  ellenére a szinergikus zsibongás, az inspiratív eszmeáramlás jellemezte, ugyanakkor újra előhívódott a jövő nemzedék iránti aggodalommal telt gondolatokat is.

Izgalmas kérdés, hogy milyen átalakuláson fog keresztülmenni a technológia-alapú társadalomban a gyerekeink, unokáink nevelése. A workshop résztvevői egyetértettek abban, hogy a digitális eszközök sok lehetőséget kínálnak, de nem megfelelő használatuk hátrányt is jelenthet mind az oktatásban, mind az életre való félkészítésben (felnevelésben). Megállapítottuk, hogy a robotizálódó világban az ember, az emberi gondolat, kreativitás szerepe fontosabbá válik. A jövőben a közösségi és érzelmi tanulás elengedhetetlenül fontos lesz. A digitális módszerek növelhetik a tehetséges fiatalok motivációját, elősegítve ezáltal a hatékony tanulást is. A legnagyobb kihívás ebben az, hogy a gyerekek aktívan, ne passzívan használják az internetet, és mutassuk meg nekik, hogyan tudják átformálni a virtuális világot saját maguk számára, és hogyan hozhatnak létre maguk is tartalmakat. Az 5S ehhez jó módszer lehet, ami a szülőknek is segíthet felkészülni a “jövő szülője” szerepre. A digitális generáció szociális készségeinek fejlesztésében ugyanakkor az idősebb generáció, a szülők és a pedagógus lehet fölényben, hiszen a kütyükön keresztül ezen a területen nem lehet fejlődni, csakis a valós emberi kapcsolatok és élettapasztalat segítheti a jövő gyerekeit is.

Továbbra is fontos, hogy a gyermekeket megvédjük a digitális veszélyektől és a jogsértésektől, elébe menve ezáltal az életük terén az őket érhető veszteségeknek.

Az estet azzal a sikerélménnyel zártuk, hogy az alapítók által kitűzött célt negyedévvel előbb teljesítettük: megháromszorozódott a tagság, így kinőttük az eddig befogadó kedves kis kávézót, ezért új kihívás elé nézünk, találnunk kell egy nagyobb Lean Coffee helyet Debrecenben. Az idei programjainkat kibővítettük a Leannovation Tréningközpont meglátogatásával, egy debreceni iskolával közösen helyi 5S Public projekt elinditásának előkészítésével az előre eltervezett októberi és novemberi Coffee estek mellett.