DLC 2020 július – Klasszikus Lean Coffee

Egy este klasszikus Lean Coffee-val.

„Pandémiából ki – pandémiától megpihenve – pandémiára felkészülve” tanulási üzemmódba kapcsolt a Debrecen Lean Coffee közösségünk is, így egy nagyot gondoltunk és 2020. július 16-án egy klasszikus Lean Coffee estet tartottunk, mert a júliusi Lean Coffee, azaz a Lean on the Beach október 9-re lett átütemezve.

Mitől volt klasszikus? Attól, hogy igyekeztünk tartani a nemzetközi Lean Coffee etikettet, persze némi „debrecenis” arculatot adtunk az est mellé. Négy új résztvevőt is köszönthettünk, akik új területet is képviselnek egyben. Mivel nem volt bemelegítő, sem jégkeverő előadás, rövid bemutatkozásokat követően minden résztvevő által behozott kihívással, az őt jelenleg leginkább foglalkoztató szakmai kérdéssel vagy éppenséggel elakadással tudtunk közösen, támogató, mesterelme csoport attitűddel foglalkozni. Olyan témákról beszélgettünk, mint

  • mitől és hogyan működik egy ötletmenedzsment?
  • hogyan hozható egyensúlyba a munka- és a magánélet?
  • generációk és mentorálás, azaz ki mentoráljon és hogyan?
  • önfejlesztéshez, hogyan használjuk a lean-t?
  • egy leant nem alkalmazó vállalatnál hogyan történjen a bevezetése?

Az est háziasszonya, a DLC társszervezője, Becskeházi-Tar Judit az előzetes interjúk alapján „Lehet bármi” névre keresztelt spéci sütivel kedveskedett (ami nagyon finom, enyhén citromos süti volt), vendéglátónk, a Carol&Art Café pedig incsiklandó falatkákkal, kávé és frissítő különlegességekkel igyekezett fenntartani a figyelmünket.

Most is, mint mindig szakmailag feltöltődve, inspirálva jöttünk el a Debrecen Lean Coffee-ról. Szeptemberben folytatjuk!