fbpx

TalenTED előadások a lean világából!

TalenTED előadások – a pályázat

2020-ban első alkalommal hirdettük meg a Leannovation TalenTED pályázatot, azzal a céllal, hogy lehetőséget, egyfajta szakmai  bemutatkozást és megmérettetést biztosítsunk azon kollégák számára, akik úgy érzik van mondanivalójuk a lean szakma képviselőinek. A pályázati kiírásra olyan témákat vártunk, aminek üzenete, jelentősége van a lean, agilitás, minőségmenedzsment, szervezetfejlesztés és további rokon területek iránt érdeklődők számára. A formátumra vonatkozóan volt egy kis kötöttség: ppt nélküli, személyes előadás, egy szál flipchart tábla és filc segítségével “csak TE(D) és a témád!” mottóra.

TalenTED előadások – a felkészülés

A kiírásra meglepően sok  izgalmas témájú TalenTED pályázat érkezett, a szakmai zsűri meghallgatásokkal szűrte a jelentkezőket. Nagyon nehéz dolgunk volt, így végül két győztest is  választottunk. A felkészítésben a Leannovation szakemberei közül Hudák Enikő és Kőrösi Zoltán segítette az előadókat. Zoli a tartalmi felépítés, Enikő az előadástechnika, retorika tekintetében edzette a felkészülőket. Rettentő  izgalmas folyamat volt, míg a témaötletből felépült az előadás: a tematika felépítése, a szöveg kidolgozása, a videóelemzések, a próbák.. de a végére már biztosan tudtuk, hogy tartalmas, innovatív és inspiráló gondolatok  jutnak majd el közönséghez, mindkét előadásból.

TalenTED előadások a lean világából!

Az előadásokat eredetileg a Lean on the Beach konferenciára terveztük. A konferencia sajnos idén elmaradt, de a novemberi Budapest Lean Coffee-n sikerült egy kis “Beach” hangulatot varázsolni. Volt lelkes közönség (személyesen és online is), és velünk volt vizuális jegyzetelőn Halmai Krisztina is. (Ismét fantasztikusan klassz plakátot alkotott!)

Az estét  Mátyás Vero felvezetője nyitotta, majd elsőként Cseklán-Ullmann Katalin a Cofidis Magyarország Zrt. folyamatfejlesztési szakembere lépett a színpadra. Előadásának címe: “Nagybetűs ÜGYFÉLSZOLGÁLAT – tényleg az ügyfelet szolgálja?” Kata(lean) a telefonos ügyfélszolgálati folyamat újrastruktúrálása kapcsán megélt nehézségeket, sikereket, tanulságokat ossza meg –  lendületes, gyakorlati előadásával kis időre belecsöppentünk a szolgáltató vállalatok kihívásaiba és működésébe. Remekül keretezett,  figyelmet megragadó előadás volt, melyből sütött az előadó szakmai elkötelezettsége és “fáklyavivő” szerepe a lean gondolkodásmód vállalati képviseletében. Az előadáshoz rajzolt flipchart lapok szépen kidolgozottak és nagyon beszédesek voltak, hangbejátszások pedig remekül kizökkentették / meglepték a közönséget időről-időre. Gratulálunk Kata, szuper volt – hajrá tovább ezzel a magabiztossággal!

Második előadónk, Szabó Nándor a Berkemann Hungary Bt. technológiai  osztályáról érkezett, a szervezet lean projekt koordinátorként sok-sok érdekes témába beleásta magát az utóbbi időben. Előadásának címe: “TWI – Sztenderdek egy lábbeli gyárban.” Előadásából sok mindent megtudhattunk a napjainkban reneszánszát élő TWI JI módszertan bevezetésének kihívásairól, szépségeiről. Ahogy Nándi fogalmazta: “Könnyed történet, egy sokszínű lábbeligyárból, történet a változásról, a felismerésről, a rádöbbenésről – arról, hogy mi a szerepünk egy gyár fejlődésében, hogy el kell fogadnunk, a bukás csak egy biztosabb jövő lehetősége.”. A remekül felépíttet és jófajta humorral fűszerezett előadás során Nándi hol hangos nevetést, hol elgondolkodtató csendet varázsolt a közönség soraiba. A könnyed köntösbe öltöztetett történetből a meglehetősen nehéz vállalati kihívás hangulati lépcsői mellett az előadó szintjén megélt tanulásokat, motivációs változásokat is megismerhettük. Az őszinte, hiteles és kihívásokra hívó előadás volt, amit hihetetlen vicces flipchart lapokkal és a közönség bevonásával erősített. Nagy gratula Nándi – innentől abbahagyni TILOS!

Az előadások videó anyaga YouTube csatornánkon hamarosan elérhető, bízunk benne hogy minél többen visszanézitek!

Az előadások után egy pódiumbeszélgetésre hívtuk az előadókat, hogy egy kis mögöttes megértést is kapjunk a felkészülés folyamatáról, ill. a bemutatott projektek jelenlegi állapotáról is faggattuk őket.

A vizuális plakátért külön köszönet Krisztának, természetesen méltó helyet kap a Leannovation Training Centerben.

Az online kérdések megválaszolása után elbúcsúztunk az online résztvevőktől és a személyes térben folytattuk a beszélgetéseket. Mindkét előadó rengeteg (megerősítő) visszajelzést kapott, a Leannovation csapata pedig köszönetképp egy különleges csapatépítő programot (Lean Gate-et ) ajándékozott számukra.

Nagyon élveztük a közös munkát az előadókkal, a közös időt a Lean Coffee közösséggel. Amit láttunk az este során és amit a visszajelzésekből kaptunk,  az megerősítette, hogy jövőre is folytatjuk a TalenTED programot!

Vigyázzatok magatokra, az egészség és a  lean legyen Veletek a következő találkozóig!

Váthy Edit – Leannovation