2 Second Lean – interjú

2 Second Lean –  könyvbemutató

A Szövetség a Kíválóságért Egyesület szervezésében elindított Excellent Books Meetup rendezvényre kaptunk meghívót, melyet nagy örömmel elfogadtunk. Az eseményt megelőzően Szabó Kálmán, az Egyesület ügyvezetője készített egy rövid interjút a Leannovation két vezetőjével. A beszélgetés témája Paul Akers 2 Second Lean című könyve, melyet Leannovation csapata fordította magyarra. A 2 Secon Lean – interjú az Egyesület oldalán található: 2 Second Lean-Interjú. Itt változatlan tartalommal közöljük le.

December 11-én Paul Ackers 2 Second Lean című könyvéről fogunk beszélni, melyet a Leannovation jelentetett meg magyarul, teljesen ingyen, bárki számára letölthető formában. Hogy jött az ötlet, és mi ebben az üzlet a számotokra?

A 2018 szeptemberi Lean Coffee fórumunkon hallottunk első ízben Paul Akers munkásságáról tagunk, Ladosinszki István előadásában. Ahogy a  2 Second Lean  könyv bemutatója, úgy a téma körül kialakult beszélgetés is hihetetlenül inspiráló és gondolatébresztő volt, azonnal elolvastuk a könyvet és eldöntöttük, hogy felvesszük a kapcsolatot a szerzővel. Paul nyitott volt és örült a lehetőségnek, tulajdonképpen egy levélváltással megkaptuk az engedélyét. Csupán egy kérése volt, hogy ne csináljunk belőle túl nagy üzletet… Minket az első pillanattól a tudásátadás, a szemléletformálás motivált a könyvvel kapcsolatban, a lean gondolkodás könnyed és bárki által értelmezhető lehetőségét látjuk a könyvben – annak is, aki most ismerkedik a lean megközelítéssel és annak is aki már szakértője… Ez ajándék a magyar lean közösségnek.

Ha van könyv és jó módszer, attól még szükség lehet külső segítségre is. Gondoltatok-e arra, hogy 2 second lean mentorokat képezzetek ki?

Promótáljuk és szakmai kapcsolatainkon keresztül igyekszünk bevinni a szervezetekbe a könyvet, alapvetően azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteget be lehessen csatornázni a lean tevékenységbe. Mindamellet azt gondoljuk, (és tapasztaljuk is!) a módszer, a gondolkodás csak akkor tud meggyökerezni, ha azt helyi szinten a döntéshozók, a vezetés is napi szinten képviseli. A mentorálás az operatív szinten jól működik, sok ötlettel és közös gondolkodással segítjük a szakmai vezetőket a program bevezetésében – de még nem oktatjuk! Ezt csinálni kell! Minden nap a napi 2 másodperces fejlesztéseket, a reggeli megbeszéléseket…

Van-e már olyan hazai esetpélda, céges jó gyakorlat, ami a könyvben olvasottakra ad gyakorlati mintát, példát?

Igen, több vállalatnál is elindultak önkéntes kezdeményezések. Egy partnerünknél pl. a lean projektvezető pl. heti szinten adja ki a fejezeteket és szervezés alatt van egy 2 Second Lean fórum a dolgozói réteg bevonására, a közös tanulásra. A „Feladatok Neked” lapok kitöltésével sok jó ötlet és felismerés gyűlt össze. Ami érdekes, hogy a munkatársak az otthoni környezetben is felismerik a veszteségeket és elkezdenek foglalkozni vele. Csak nézzünk körül az otthonunkban, a személyes kapcsolatainkban, a saját feladataink folyamatában. A lean szemléletének ott is helye van, hisz 90% veszteségben telnek mindennapjaink…. Van olyan vállalat is, ahol más projektjeink keretében közösen dolgozzuk fel a könyv 1-1 releváns fejezetét, majd annak tanulságaiból építik fel a folyamatot.

A könyv többször utal arra, hogy a Lean nem csak gyártó környezetben lehet működőképes fejlesztési módszer, kultúra. Itthon ez milyen képet mutat?

Bár nekünk a gyártás területe az erősségünk, rálátásunk alapján bátran kijelenthetjük, hogy mindenhol helye van. Szolgáltatások, pénzintézetek, egészségügy, kormányzat ugyanúgy vevő igény szerint kell dolgozzon, az ott dolgozó alkalmazottaknak kreativitása és bevonása nélkül természetesen ez ott sem megy.

Próbáltátok a munkátok során bárhol a WC-nél kezdeni a Lean szemlélet alapozását? Ahogy a könyvben olvasható: „A FastCapnél nincs külön takarítószemélyzet. Mindannyian takarítjuk a mosdókat, engem is beleértve.” „A Lean a mosdóban kezdődik”

Ez remek kérdés… A mosdó tényleg egy tükör a vállalatról, rengeteget elárul a szervezeti kultúráról, az ott dolgozók szemléletéről. Olyan extrém módon, ahogy Paul felvette a kesztyűt még nem próbáltuk. Az alázat, amit ez a tevékenység mutat, az első számú vezetőktől kell, hogy jöjjön. Máskülönben nem értik, lehetetlen kívülről megmagyarázni miért kellene takarítónőt játszani egy munkahelyen.Ezt a kulturális különbséget mi is számtalanszor megtapasztaltuk Japánban – idő kell, míg beérik, fontos felpuhítani a szervezetet a változásra.

Valóban működő képes tud lenni szerintetek a ténylegesen két másodperces fejlesztés logikája?

Igen, hiszünk benne, hogy működhet, ha beépül a napi rutinba. Ennek persze rengeteg feltétele van, emberi, vezetői oldalról elsősorban. Kemény és kitartó munka, de Paul is megcsinálta. Nem elsőre sikerült a FastCap-nél sem. Kellett az igazi „tantusz leesés”, ami a második Japán úton volt a Lexus-nál és elsősorban a Hoks-nál. Megint azt mondom, próbáljuk meg először otthon!

Ahogy Paul írja: „Rádöbbentett arra, hogy az egész cég bevonása ezen könyvek olvasásába talán segíthetne perspektívánk egységesítésében.” Tapasztaltatok-e ilyen példát hazai céges környezetben, ami az „együtt olvasás” hasznára épül?  

Több jó gyakorlatról is hallottam, ahol céges környezetben közös könyvolvasásokkal és ismertetőkkel vonták be a kollégákat (Ahogy a FastCap-nál is működik). A 2 Second Lean idehaza már elindult ezen az úton: van példánk KKV vonatkozásban, közepes vállalkozásnál és autóipari multinál is arra, hogy szervezeti szinten olvassák. És még fél éve sincs, hogy megjelent a fordítás! Mi is már régen „nyomjuk” egy-egy cég átalakulása során, hogy hozzanak létre saját könyvtárat leanes és vezetői könyveknek, amihez természetesen adunk ajánlót is – ez is jól működik.

Kinek ajánljátok a könyv elolvasását, illetve a programunkon való részvételt? 

MINDENKINEK! Saját érdekünk, hiszen ahogy Paul fogalmaz: a veszteségek olyanok, mint a gravitáció a nap 24 órájában jelen vannak, és ha szisztematikusan nem küzdesz ellenük veszíteni fogsz!”

A könyv magyar nyelvű verziója díjmentesen letölthető 2 Second Lean magyar letöltés  oldalról. Jó olvasást!