Lean on the Beach konferencia_2021

Inspiráció – Szakértelem – Közösség

Igazi kánikula fogadta a Lean on the Beach konferencia vendégeit  ez évben is a Holiday Beach hotel teraszán. Lean közösségünkben már hagyománnyá vált, hogy július első szerdáján, a Duna parton zárjuk a Lean Coffee első féléves sorozatát egy széleskörű szakmai programmal.

Külön öröm számunkra, hogy idén már lehetőséget kaptunk a személyes találkozásra. A pandémia idején sem tétlenkedtünk, folyt a munka, épült a közösség az online térben is, mégis ott, a beach-en, sokszemközt plusz energiát, erőt, lendületet kaptunk és adtunk egymástól, egymásnak.

A konferencia a már ismert szerkezet alapján épült fel. A megnyitóban az alapítók (Váthy Edit, Pető Sándor) egy rövid áttekintést adtak a közösség elmúlt 2 évének eseményeiről, a főbb mérföldkövekről. A délelőtti 2 előadást 2 workshop szekció követette, majd az ebéd utáni előadás után  szintén 2 válaszható workshopokban dolgoztak a résztvevők. Ezután kezdődött a Lean Coffee szekció 3 csoportban.

Büszkén mondjuk el, hogy idén nemzetközivé váltunk! A 2021-es Lean on the Beach konferenciát egy különleges előadás nyitotta meg, ahol szinkrontolmács fordította az előadó szavait. Sokszor esik szó arról, hogyan lehet a japán kultúrát, szemléletet, munkamorált a magyar szervezetekben meghonosítani. Autentikus forrásból kaptuk most válaszokat az „Ebbe nőttünk bele – magyar kultúra japán szemmel” című elgondolkodtató előadással.

Fukuda Yusuke –  Ebbe nőttünk bele – a magyar kultúra japán szemmel

Az első előadónk ugyanis Japánban született, és 9 éve él és dolgozik itt, Magyarországon. Fukuda Yusuke célja az volt, hogy sikerüljön megértenünk a japán kultúrát, mint a kaizen és a lean filozófia működésének sikerét. Természetesen hazánkban dolgozó  vezetői szemmel rávilágított a magyar vállalati kultúrára, annak kihívásaira a lean bevezetés kapcsán és kaptunk útravaló tanácsokat is a lean rögös útjának kikövezéséhez.

Ezután szemüveget cseréltünk és megnéztük, milyen magyar szemmel a japán működés. Soltész Péter jelentkezett be a szigetországból és mesélte el egy évtizedes tapasztalatait. Küldetésének érzi a Japánban tanultak megismertetését és átadását. Bejelentkezése apropója Paul Akers: Száműzzük a hanyagságot című könyve volt. A könyvet a Leannovation csapata fordított le és tette elérhetővé mindannyiunk számára magyar nyelven. A könyv  arról a mögöttes kultúráról szól, ami a TPS –t (Toyota termelési rendszer) működteti, Péter előadásában ezeket a mögöttes szálakat boncolgattuk.

A délelőtti workshopokon a Legacy által 2020-ra kiírt pályázat 2 győztesével dolgozhattak együtt a résztvevők. Az Év Agilis Csapata díjat az Invitech IT csapata nyerte, az Év Csapata díjat pedig – ismét büszkélkedünk – a mi csapatunk, a Leannovation „hozta el”. Az Invitech gyakorlatias workshopja során egy „tányérgyár” résztvevőiként kaphattunk ízelítőt az agilis világba, (Agilis kóstoló –  a sikeres transzformáció hozzávalói) Hudák Enikő és Kőrösi Zoltán feladatai során pedig arra néztünk rá, hogyan néz ki a pandémia PDCA-szemüveggel. (Restart csapatok! – csapatként a munkahelyen az elmúlt év tanulságaival)

A délutáni programot is egy győztes nyitotta meg. A Leannovation TalenTed versenyének első helyezettje, Rigó Zoltán, a Sheldon Invest SUA menedzsere.

Ezt a pályázatot tavaly hirdettük meg először, azzal a céllal, hogy teret, lehetőséget, pódiumot adjunk egy érdekes téma, gondolat megosztására. A téma a kiírás szerint bármi lehetett, aminek üzenete, jelentősége van a lean, agilitás, minőségmenedzsment, szervezetfejlesztés és további rokon területek iránt érdeklődők számára. Zolit a szervezettechnológiai kihívások foglalkoztatják leginkább. Egy legyekről szóló tanulmány inspirálta a szervezeti reform véghezvitelére. Mit tanulhatunk a legyektől? című lendületes előadásában elmagyarázta az általa megvalósított „légymodellt”.

A problémamegoldás és az inspiráló vizualizáció került a fókuszba a délutáni workshop-okon. A Mátyás Veronika és Váthy Edit által vezetett workshop a napi minőségügyi gyakorlatot és a vállalati kultúrát feszegető témaként szedte struktúrába az eredményes problémamegoldás feltételeit és megvalósítási lehetőségeit, eszközül a World Cafe -t választva.  (Vissza az alapokhoz – a probléma megoldáshoz tényleg mindenki ért?) A párhuzamos workshop szekcióban  Wieland Veronika az Erőmező modell vizualizálásával, rajzolással tanított nyomot hagyni és hatást gyakorolni. (Rajzold meg a leant! – inspiráló vizualizáció)

A nagy felismerések, a különleges tanulás után még hátra volt a Lean Coffee meeting szekció! A résztvevők 3 csapatban sziporkázva tárták fel az aktuális témákat és keresték meg a válaszokat. Zárásként a csapatok facilitátorai ismertették a témákat és összegezték a tanulásokat, Halmai Kriszti pedig az idén is csodásra sikerült vizuális jegyzettel örökítette meg a csoportok kiragadott témáit.

Szakmaisággal sűrűn átszőtt, magas színvonalú konferencia – élményben volt részünk 2021-ben is a Duna parton! Fotógaléria a napról: Lean on the Beach 2021_Képekben

Találkozunk jövőre is, július első szerdáján a Lean on the Beach konferencián! Írd be a naptáradba, hogy biztosan itt legyél Te is.

Hudák Enikő – Leannovation